A családomból én voltam az első...
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 3,990
Description
A kötet egy több mint 20 évet felölelő kutatás eredményeit bemutatva, néhány fiatal sorsának alakulásán keresztül szeretne esélykülönbségi helyzetekre rávilágítani a rendszerváltás utáni Magyarországon. Ehhez az esélyegyenlőség, a méltányosság és az inklúzió szemléletére építve tárgyalja a bikulturalizmus mechanizmusait, a társadalmi stratégiák kimeneteit, a tőkefajták rendszerét, melyek segítenek megérteni a korai iskolaelhagyás okait éppúgy, mint a nehézségekkel sikeresen megküzdők külső és belső erőit.
A kötet gerincét jelentő kutatás különböző hátterű diákokat követett, megfigyelve iskolakezdéskori nyelvi kompetenciáikat, iskolai útjuk jellemzőit és felnőttkori élethelyzetüket. A szegregált falvakban, cigány, roma közösségekben felnövő fiatalok történeteit városi, középosztálybeli fiatalok történeteivel összevetve rajzolódtak ki igazán az egyenlőtlenségi dimenziók, a hovaszületés meghatározó volta. Különbség mutatkozott azonban a két, látszólag hasonló cigány, roma közösség között is. Ahol a családok közösségi tőkéi és a külső erőforrások egymásra épültek, ott a fiatalok iskolázottsága nőtt, lehetőségeik bővültek, és ez a teljes közösségre pozitív hatást gyakorolt. Mindezek hiánya pedig a szegénység és az iskolázatlanság újratermelődésével járt együtt.
A kötetben életútjukkal megjelenő fiatalok az esélyegyenlőség biztosításának társadalmi felelőssége mellett a kölcsönös befogadás gyakorlatának fontosságára is felhívják a figyelmet.
| publisher | Thought Publishing Circle |
|---|---|
| writer | Varga Aranka |
| scope | 256 |
| volume unit | oldal |
| ISBN | 9789635564910 |
| year of publication | 2024 |
| binding | carton |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.